Szegény Gélyi János lovai (novellaelemzés)

A Szegény Gélyi János lovai, Mikszáth Kálmán „A jó palócok” című novellakötetében található. A kötetben fellelhetőek többek között ironikus, szomorú és vidám elbeszélések. Az általam elemzett mű kisepikai műnembe tartozik, és novellaként van számon tartva. Az ilyen tipusú művek nem bővelkednek szereplőkben, és általában 1 főszereplő köré épülnek a bonyodalmak. A történetvezetés általában egyszerű, a cselekmény egy szálon fut, kevés a helyszín és rövid idő alatt folynak le az események. A novella az olasz ’novello’ szóból ered, melynek jelentése: új/újdonság. A műfaj a reneszánsz idején, tehát a középkorban keletkezett, Boccaccio jóvoltából, a Decameron című művének köszönhetően.

A címben a szerző megnevezi a főszereplőt és a cselekmény további jellegzetes karaktereit. Az első szót érdemes lehet kicsit kifejtenünk. A cím első szavát többféle módon értelmezhetjük, miszerint Gélyi János szűkében lehetett a materiális javaknak vagy utalhat a szereplővel történt szerencsétlenségre, vagy saját akaratából elvégzett cselekmény végkimenetele miatti sajnálatára is. A novella végére ki fog derülni, hogy a ’szegény’ szó itt, a szereplő pénzügyi egzisztenciájával egyáltalán nem lesz kapcsolatban. Egy dolog biztosan látszik: a novella bizonyosan inkább szomorú, mint vidám hangulatú lesz, és potenciálisan kedvezőtlen események fognak történni a főszereplővel. Az itt szereplő ’lovai’ szó, következtetni enged arra, hogy egy falusi környezetbe fogunk csöppenni a mű olvasása közben, és arra is, hogy kiemelt szerepet kapnak ezek az állatok a mű történetében. A nagyobb fokú hangsúlyozás érdekében, a költő nem csak lovakként emlegeti a címben szereplő állatokat, hanem többesszámú birtokos személyjel segítségével nyomatékosítja Gélyi Jánoshoz való tartozásukat.

A novella típusát tekintve metszetnovella. A mű narratívája által egy Palóc falusi ember életébe és környezetébe nyerhetünk betekintést, és emellett, a mű reflektál a benne szereplő emberek életfolyamatainak egyes részeire.

A mű cselekménye nem mondható eseménydúsnak, adekvát, könnyen követhető, mindenki számára érthető tempóban adagolja a költő a történteket. A történet leírás néhol már túlságosan is aprólékos, gondolok itt a lovak jellemzésére. Az ilyen részletekig menő „lóelemzés”, szerintem a mű végkifejlete szempontjából nem annyira lényeges, mint amennyire az segíthette volna a történet még mélyebb szintű megértését, ha kevesebb homályos, az olvasó által megfejtendő utalásmorzsákat helyezett volna el a művében a szerző.

A cselekmény röviden: Megismerkedünk Gélyi János lovaival, akiket nagyon gonddal, odafigyeléssel nevel. Ezután egy visszaemlékezés(a Bágyi Csoda című műre), majd megismerkedhetünk Vér Klárával, Gélyi János volt szeretőjével és jelenlegi feleségével. Majd egy lakodalomra mennek János lovaival egy kocsin. Gélyi Jánosnak megrendül a bizalma feleségében, mert nagy az esélye annak, hogy felesége megcsalja, ezért menet közben egy szakadék felé kezd el nagy sebességgel hajtani…

A műben az idősíkok és a helyszínek nagyon képlékenyek. Vannak helyszínek, melyek csak említés szintjén szerepelnek a műben (pl. a kitalált községek), mégis, az elhintett mondatokból érzékelhető, hogy nagyon robosztus módon kötődik az őt körülvevő környezethez a főszereplő. A mű időbeliségéhez hozzátartozik, hogy a mű első részében visszautalás található egy már előzőleg megírt, az „A jó palócok” című Mikszáth kötetben megjelenő „Bágyi Csoda” című műre is. A történet ezután jelen időben játszódik, bár vannak utalások a jövőbeli esetleges történésekre, szimbólumok és metaforikus disztópiák formájában.

A mű narratívája szabad függőbeszédből lett kialakítva, melynek segítségével az elbeszélő jelen és múlt időben bontakoztatja ki a cselekményeket. Emellett, a műben ritkán találkozhatunk dialógusokkal, és amikkel találkozunk, azok is inkább feszült hangulatú félig befejezett párbeszédfoszlányok. Az elbeszélő nem jelenik meg a műben szereplőként, hanem inkább külső szemlélőként, mint egy „szomszédként” meséli el a történeteket. Azért nevezhetnénk „szomszédnak” az elbeszélőt, mert nem mindentudó, de amit tud, azt mindenki tudomására adja. Egy szomszéddal ellentétben, a mesélő nem fejezi ki véleményét a történtekkel kapcsolatban, aspektusának kifejezési módja teljes mértékben tárgyilagos marad. Az elbeszélésmódja néhol végletekig részletekbe menő, így gondolhatnánk azt, hogy mindent tudó, de ezt az állítást cáfolja az, hogy más helyeken pedig sürgető szükségét érezheti az olvasó annak, hogy a költő kiegészítse a művet további információkkal. Épp ezért például abban sem lehetünk biztosak, hogy a mű végén Gélyi János és felesége a szakadékba hajtás után életben maradnak-e vagy sem.

A szereplők jellemvonásait teljes mértékben a cselekményből tudhatjuk meg. Ez annak tudható be, hogy a költő az elbeszélő monológjait úgy írta meg,
hogy azok a történet elmesélésére összpontosítsanak, és maradjanak távol a szereplők jellemvonásainak kialakításától, részletezésétől. Épp ezért sajnos, nem kaphatunk olyan árnyalt képet a szereplők belső és külső tulajdonságairól, mivel abból a kevés információból kell kialakítanunk a szereplők identitását, amit a történet implicit módon nekünk a rendelkezésünkre bocsájt. Itt is látható, hogy a szereplők háttértörténetét és valódi entitásukat, csak sejtésekből alakíthatjuk ki, ami nem ad pontos képet a karakterek valódi énjéről.

A mű szerkezete egy szálon fut és a költő tudatosan, fokozatos szerkesztéssel építi fel a főszereplő és annak felesége köré épül a történetet. A főcselekménybe visszatekintő epizódok ékelődhetnek, így az idősíkok keveredése nem elkerülhető. A műben egy visszatekintés található, de nagy bonyodalmakat nem okoz a mű megértésében. A mű több részre is tagolható. Az elején Gélyi János, egy puritán, falusi ember lovainak, és azok odaadó nevelésének részleteibe megy bele a narrátor, és ez által pontos képet kaphatunk a Jánost körülvevő környezetről és falusi élethelyzetéről. Ez az expozíció.

Az elbeszélés közé beékelődik egy visszatekintés, ahol megismerhetjük Gélyi szeretőjét. Ezután a történet jelen időben folytatódik, majd elkezdődik a bonyodalom ismertetése, amikor is Gélyi János jelenlegi felesége, aki régen a szeretője volt (utal rá a szöveg is: „[…] másé volt már egyszer, kétszer lett édessé…”), egy öregasszonnyal sugdolózik az istálló előtt. Ezt meghallja János, és hallgatózni kezd. Kiderül, hogy felesége megcsalást tervez. Ezután elkezd kibontakozni a cselekmény, egy lagzira mennek közösen. Felülnek a kocsira, elindulnak. A szerző ismerteti az út közben őket körülvevő tájat, és még a lovaira is visszautal. (Már megint a lovak!)

Ezután érkezik el a tetőpont, amikor is meglátják Csipke Sándort. Ő az, akivel Klári megcsalja Jánost. Ez a megfelelő színű rózsa leejtéséből kiderül. („[…]Nincs többé a mellén a fehér mályvarózsa…”) Ekkor Gélyi János a lovak közé csap, nagy sebességgel elkezd hajtani egy szakadék felé („[…] Itt a hegyszakadék”). A mű vége teljesen váratlan, groteszk a befejezés. Gélyi János nem tudott már együtt élni azzal a tudattal, hogy felesége megcsalta, és hogy régebben Ő is részt vett egy hasonló szituációban (csak akkor Ő volt a szerető), ezért a morális megtérülés reményében, ehhez a megoldáshoz folyamodott.

A műben különböző színszimbolikai elemek találhatók: pl. piros és fehér mályva-rózsa vagy pl. ez a mondat: „fekete gyanunak fehér ágyat borítson”. A tájleíró részeknél metaforikus eszközökkel próbálja rávezetni az olvasót a történet végére a szerző: „a hegyszakadék öblös nyitott koporsók”. A mű eleji címbeli utalásból és az előző metaforikus mondatból is tehát kikövetkeztetjük, miért és milyen értelemben szegény Gélyi János.
A mű realista, de kicsit szatirikus vonásokat is felfedezni vélek benne. A műben a falusi élet értékrendje jelenik meg, a hagyománytartó életmód és az egyedi Palóc identitástudat ötvöződik a szereplők személyiségjegyeiben.

A mű hangneme teljesen közvetlen és tárgyilagos, sallangoktól mentes, helyenként részletező, máshol viszont dezinformálhatja az olvasót a kiegészítetlen gondolataival. Nyelvezete teljesen közönséges szavakat használ, mármint azok számára, akik egy faluban laknak. Ezzel is próbálja a szerző a művének még nagyobb Palóc hangulatot kölcsönözni.
A Szegény Gélyi János lovai hasonló témakört dolgoz fel mint a Bágyi csoda, és a szereplők is nagyrészt megegyeznek. Ez a mű az „A jó palócok” című novellakötetben nem számít egyedinek, viszont ha a magyar költők novelláit nézzük, a falusi Palóc világot Mikszáth Kálmán tudja a legkifejezőbb módon reprezentálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.