Ady Endre- Valaki útravált belőlünk - Elbocsátó szép üzenet összehasonlító elemzés

Az általam írt összehasonlításban Ady Endre, 2 meghatározó versét elemzem, nevezetesen az Elbocsátó szép üzenetet és a Valaki útravált belőlünket. A költő Brüll Adéllal (más néven Lédával) való kapcsolata lezárásaként írta ezt a két verset, melyek egyesével külön művészeti értékként is elemezhetőek lennének, de érdemesebb egy összefoglaló elemzésben ismertetni tartalmukat, mivel témájukat tekintve közös szál köti össze őket: a Lédától való elbúcsúzás jegyében születtek.

A két vers keletkezése között egy hónap telt el. A Valaki útravált belőlünk című versben Ady még csak sugallja – de erősen érezhető – hogy Lédával való kapcsolatuk megromlott, elfásult, és elkerülhetetlen a búcsú. Míg az előbb említett vers csak érezteti, a később keletkezett mű, mely a Nyugat folyóiratban is megjelent, szakítóversként, búcsúüzenetként szolgál Léda számára, mely egyértelműen rávilágít arra a tényre, hogy Ady és közte megszűnt

minden

.

Erre a címek is utalnak, az első verscímnél, például az „útravált” szó, kapcsolatuk egy elemének, valószínűleg a szenvedélynek, egymás kölcsönös megértésének hiányát, „elvándorlását” jelképezi. A második verscím egy konkrét tényre mutat rá, a búcsúzásra, mely fájó és viszontagságokkal teli. Azzal hogy Léda neve szerepel a versben, biztosra vehetjük, hogy Neki címezte a költeményt. Tehát összességében a második vers címe egy személyes, elköszönő gesztust ismer be őszintén.

A versek, műnemüket tekintve a lírába sorolhatóak, mivel ez a műnem alkalmas legjobban a költő érzéseinek legpontosabb tükrözésére. A lírán belül pedig mindkét vers, az érzelmi líra típusába tartozik.

A költő teljesen kizökkentő módon és éppen saját érzelmei és hangulatállapota szerint alakította ki verseiben a rímképleteket. Ami megfigyelhető azonban az Elbocsátó szép üzenet című költeményében, az az időmértékes verselés teljes műre kiterjedő használata. Ez próbálhatja egyensúlyozni a kötött rímképlet hiányát, mellyel a téma komolyságát szeretné a költő még mélyebb szintekre süllyeszteni.

A versek hangulata egyik esetben sem mondható bizakodónak, mivel mindkettő költeményben a szerző reflektál kapcsolatuk állapotára, mely éppen a leggyötrelmesebb végső stádiumhoz ért. Ezt próbálja érzékeltetni a költő olyan abszurd jelzőkkel, mint „Bolondosan furcsa” vagy olyan szófordulatokkal, mint „Panasszal égünk, lángtalan”. Itt egy nagyon szép ellentmondást fogalmaz meg a költő, mellyel rávezet minket a probléma súlyosságára, és ugyanazzal a metaforával, a lánggal, vagyis annak hiányával, kapcsolatuk lángjának kioltására mutat rá.

A másik versben (ami már a konkrét szakításra utal) az első versszakban Ady Endre leírja, hogy ő ebben a pillanatban utolsó döfésnek szánja ezt a szakítást, és hogy kapcsolatuk nem bír már el több késszúrást, vagy ahogy Ő fogalmaz, „törést”.

Ebben a versben megfigyelhető Léda és Ady E. alá-fölérendeltségi viszonya, ugyanis a költő gúnyosan feléhelyezi magát egykori szerelmének, ezzel egy megalázó pozícióba taszítva őt („Szóval már téged, csak téged sajnállak”).

Ebben a versben Ady Egyes szám első személyt használ, ezzel nyomatékosítva a viszályok és problémák fontosságát, melyek csakis kettejük között zajlanak. Ezzel szemben a másik költeményben a lírai én, Többes szám első személyt használ, ezzel egy egész férfitársadalom nevében nyilatkozva a párkapcsolatok bukásáról. („Milyen magános férfi-porta

Lett a szemünk, lett a szivünk,[…]”)

Végső soron tehát a Valaki útravált belőlünk egy kedves, szép időkre és emlékekre, kettejük csodálatos pillanataira visszatekintő vers, melyben művészi eszközökkel világít rá kapcsolatuk problémáira, melyben találhatóak voltak jó momentumok is. („Kegyetlen szépet siratunk”)

Ezzel ellentétben az Elbocsátó, szép üzenet, melynek címében a szép szó (szarkasztikus jelentéssel bír), meghatározza az egész vers gúnyolódó, lenéző hangulatát, ezzel nyíltan közölve Ady Endre Lédával szembeni elhidegedülését.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.