Arany János: Mindvégig (verselemzés)

A kiegyezést követően 10 évvel (1877) Arany egy olyan ars poeticát írt, mint Vörösmarty Mihály Vén cigánya. A mű felszólítás az alkotásra, bármilyen rosszak is legyenek a körülmények. Innen ered a „Mindvégig” cím is. Ekkortájt kezd el Arany újra alkotni.

A vers szöges ellentéte a költő 1850-ben íródott „Letészem a lantot” című versének:
http://tananyag.net/irodalom/magyar-irodalom/arany-janos-leteszem-a-lantot-verselemzes

Az első strófában Arany felindultan szól önmagához, melyet vehemens ismétléssel és a choriambusok ritmusával fejez ki (a vers rímképlete: aabccb)

„A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez”

Az önmegszólítás az életet és a költészetet (jelképe ismét a lant) szoros kapcsolatba állítja Arany. A költő ragaszkodása az alkotáshoz vigaszt nyújt a lírai énnek és oldja az elmúlástól való félelmet és a betegség fájdalmait egyaránt.

A második versszakban a költőben tudatosul, hogy már nem fiatal, de épp ezért már nem csak a borról és a szerelemről, de bánatról is írhat, ha már tényleg nem marad neki semmi más…

A harmadik és negyedik strófában továbbra is az elmúlásról filozofál Arany, de a sorok hangvétele továbbra is optimista, mert bár az élet nem mindig jó, nincs mindenre lehetősége az embernek és nem is tart örökké, ettől függetlenül azonban el kell fogadni az elmúlás tényét s az időskort teljes szépségében kell megélni, s a derűs világszemlélet a követendő példa.

A második, harmadik, negyedik strófából álló egységet a „Légy te vidorabb” felszólítással zárja.
Az ötödik versszakban a megszólító lírai én úgy véli, hogy bármely lelkiállapot a költészet témájává válhat, s a szomorúság tapasztalatából származó költészet esztétikai szempontból nem alacsonyabb rendű a többinél.

„S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
Csak hangköre más”

A hatodik és hetedik strófában Arany a végsőkig való helytállásra szólít fel, akármilyen zordak is a körülmények. Ez leginkább a hetedik versszakban érzékelhetjük:
A beszélő véleménye szerint a hallgatóság hiánya nem teszi céltalanná a költészetet, mert a költészet szándéka szerint önkifejezés, értéke önmagával, vagyis esztétikai mércével mérhető.

„ Te mondd, ahogy isten
Adta mondanod”

A vers végén Arany a módosítószóval azt jelzi, hogy a költészet értelme független a befogadó közösségtől:

„Bár puszta kopáron”

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.