Arany János nagyepikája

Nagyepikai művei:

  • Az elveszett alkotmány – Megjelenése 1845-re tehető. Műfaját tekintve komikus eposz (/vígeposz)
  • Toldi –1846-ban jelent meg.
  • Toldi estéje – Megjelenése 1854-ben volt
  • Toldi szerelme –1879-ben jelent meg (az egész Toldi-trilógia műfaját tekintve elbeszélő költemény)
  • A nagyidai cigányok – 1851-ben megjelent komikus eposz 4 énekben
  • Buda halála – 1863-ban megjelent eposz

Első két verses epikai műve kijelöl két irányt költészetében. (Tkp. kétfajta létszemlélet.)

Cím 
Toldi
Az elveszett alkotmány

Elbeszélői nézőpont
a mesélő azonosul hősével
gúnyos távolságtartással szemléli a szereplőket

Világszemlélet
a műben eszményi értékek jelennek meg 
az ábrázolt világ kisszerű

Tehát: nagyepikai műveire az eszmény és a valóság ellentétéből származó elégikus és/vagy ironikus-humoros létértelmezés a jellemző.

A komikum forrása a kiábrándultság. Arany: „A humoros író mély fájdalmat érez a világ romlásán, de nem lévén reménye javítani, kétségbeesetten kacag önmaga és a világ felett.”
Csak a Toldi jelenít meg olyan világot, ahol a vágyak beteljesülnek (sok benne a mesei elem. A népies hangvétel és téma nem enged más világszemléletet.) A többi nagyepikai munkája a remények feladásáról, a vágyak és eszmények mérhetetlen távolságáról szól.

Az elveszett alkotmány (Vígeposz, = ének, hexameteres sorok jellemzik)
Arany indulását a véletlen határozta meg. A magyar közélet és közigazgatás visszásságai indítják a vígeposz megírására (tkp. magának írta). Írás közben jutott tudomására a Kisfaludy Társaság pályázata. Olyan gyorsan kellett beadnia, hogy még kijavítani sem volt ideje. Bár a bizottság legjobbnak ítélte művét, kritikával illették nehézkes nyelvezetét, vontatott cselekmény, egyenetlen szerkezetét. (Vörösmarty azt nyilatkozta a műről, hogy nyelvezete olyan, mintha irodalmunk a vaskorát élnénk.
A maradás vagy haladás reformkori kérdése állt középpontban. A választáskorteskedés a két párt között tömegverekedésbe torkollik, amelyet az isteni közbeavatkozás fékez meg. Hábor és Armida (egymással viaskodó szellemlények) felhagynak a házastársi civakodással, s mint Erély és Lelkesedés születnek ujjá. Felhagynak a pártok támogatásával, és közös cselekvésre szólítják föl őket.

A pártok
haladók
maradiak

A segítő szellemlények
Hábor (Erély)
Armida (Lelkesedés)

A pártok vezérei (beszélő nevek)
Harmafy (hebehurgya haladás, kapkodás)
Rák Bende

A középút hívei a két párt között lavíroznak Ingady vezetésével.

Az átváltozott szellemlények a hazáért való önzetlen áldozatra szólítanak föl, de nem a nemesség, hanem a nép („kicsinyek és együgyűek") lesznek hajlandók erre.

A haladás vagy maradás a Toldi estélyében is nagy hangsúlyt kap, de itt a két szemléletmód konfliktusa még lehangolóbb, kilátástalanabb létértelmezéshez vezet. Az öreg Toldi a régi értékrendet képviseli, nagyszerű erényeket hordoz, de az új viszonyok közé képtelen beilleszkedni. A régi és az új (bár mindkettő értékkel rendelkezik) kölcsönösen kizárják egymást. Az egyik megvalósulása a másik pusztulásához vezet.

A nagyidai cigányok című szatirikus eposz a szabadságharc miatti elkeseredés szülötte. Csóri vajda álmában győzelmet arat a várat ostromló császári sereg fölött. Felébredése után ismeri föl, hogy csupán képzeletében valósultak meg vágyai. Álam elbizakodottá teszi (kikiabál a várból, hogy nincs több puskapor) és a császáriak le is győzik. Csóri bukásának oka az volt, hogy nem ismerte föl a vágyai és a valóság közti mekkora távolság van. A történet lényegében a szabadságharcról szóló példázat (parabola), amely a vereség okát hamis illúziókba és a tényektől elszakadó álmodozásban jelöli meg.

A Buda halála a hunok szinte aranykori viszonyainak megromlását, Etele és Buda testvérgyilkosságához vezető viszályát beszélik el. Etele bűne (ellopja Isten kardját) előrevetíti a hunok bukását és birodalmuk végső pusztulását.

A Toldi szerelme (1879) egy beteljesületlen, értelmetlenül eljátszott szerelem történetéről szól. Toldi Tar Lőrinc páncéljában a lovagi tornya nyerteseként elnyeri társa számára annak a lánynak a kezét, akit maga is szeret. Később ismerte föl, hogy felelőtlen tettével saját magát fosztotta meg élete egyetlen szerelmétől, így örökre elvesztette a boldogságának kulcsát.

A Toldi-trilógia

A nép ajkán élő, de Ilosvay Selymes Péter által is megörökített, szülőföldjén jól ismert történetet dolgoz föl. Toldi Miklósban olyan hőst ábrázol, aki egyszerre nemes (származása folytán) és paraszt (tényleges élethelyzete miatt). Így Arany egyfajta nemzetegyesítő szerepet lát el művével.
Az első I. részben Miklós egyfajta kálváriát jár végig: először mindenét elveszti (nemességét, vagyonát, bűnösként emberi jogait), majd kizárólag saját erejének köszönhetően a legmagasabbra küzdi fel magát, s a király lovagja válik belőle. Jelleme sok mindenben emlékezte a népmesék főhőseire, de azoknál egy árnyalattal bonyolultabb személyiség (pl.: anyjához való ragaszkodás.
A Toldi estéjében a történet számos ponton emlékeztet az első rész eseményeire, de az első rész harmóniában oldja fel a konfliktust, míg a III. részre a diszharmónia, az elégikusság, a konfliktusok megoldásának érzete a jellemző. A király alakja is eltér a két műben: míg az első részben a király igazságos és mindig mindent tud, addig a III. részben nincs mindig feltétlenül igaza és nem tudja mindig az igazságot. A hős csak korlátolt felhatalmazású uralkodónak tekinti.
Irodalmi problémák:

  • a rátermettség, a lelki nemesség elismerése a születési nemesség rovására ( a Toldiban)
  • az elkövetett bűn és a várható büntetés kérdése mindhárom részben fontos
  • a lovagi – vitézi eszmények megörökítése mindhárom részben fontos szerepet kap, de más-más módon:
  1. A Toldiban a győzedelmeskedő, tökéletes lovag jelenik meg (itt az egyetlen lehetséges életmódot jelenti)
  2. A Toldi szerelmében a lovagi erkölcsök megsértése jelenik meg a párbajfeltételek megszegésében, itt dicsőség helyett boldogtalanság a következmény
  3. a Toldi estéjében a túlhaladott lovagi eszmények jelennek meg, Toldi Don Quijote-figurává, igazi lovag-paródiává válik

A király és az öreg Toldi vitájában a haladás, a nyugathoz való felzárkózás elve csap összes a nemzeti jelleget őrző, konzervatív nézettel. (Ez a magyar fejlődés örökös dilemmája.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.