Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi Ekhóhoz (verselemzés)

Sokan nem is tudják, de Csokonai egyik legnagyobb alkotása, első formája már 1796-ban kész volt, ám akkor még "A füredi parton" címmel futott.

Mai formája csak 1803-ban került a Lilla-dalok közé

A strófa szerkezet újszerűnek és bonyolultnak hat első látásra. A trochaikus verssorok szótagszáma a következő: 10-7-10-7-8-10-7-(7). Mint majd látni fogjuk a 8 szótagos sor kiválik a szabályos "10-es és 7-es sorokból", ez valamilyen szabálytalanságot fog adni. A "visszhang" jelenlétét így a verselésben is érezhetjük. A sorokat a keresztrímek és a páros rímek fűzik össze.

Az elégia címzettje így maga a visszhang (hasonlóan "A Reményhez", itt is egy megszemélyesített elvont fogalomhoz beszél). Műfaját tekintve a vers egy elégia, melyben általánosságban a költő magányát, bánatát panaszolja el a visszhangnak, így a társadalomban szerzett negatív tapasztalatai neki meséli el. Az Ekhó (visszhang), egy Istennőként és segítőként megjelenő "antik" figura, Tihany "rijjadó leánya".

1.-2. versszak: a kezdőképen a költő a szentimentalizmus eszközeit:gazdagon írja le az őt körülvevő természetet (holdfény,sziklák stb.).a költő Tihanyban ( bár ez valójában nem is tisztázott) -szemben a füredi parton -távol, kirekesztetten az emberi közösségből, messze-messze a boldogságtól, "a magános árva szív" segítségül hívja az Ekhót.

3.-6. versszak: a második szerkezeti egységben a költő kérése a Nimfához felszólítássá válik, s megszólítja annak lakóhelyét: az r hangok ropogtatása közepette a "zordon erdők, durva bércek, szirtok" fele fordul. Így próbálja az élettelen természet közömbösségét felnagyítani, de mindezt azért teszi, hogy meglegyen a kontraszt a lélektelen emberekkel szemben meglegyen a kontraszt:

" Tik talám több érzéssel bírtok,

Mintsem embertársaim "

A boldogtalan egyén csak a természet kegyeiben bízhat, társai már száműzték és kirekesztették.kiderül, hogy a költő, a vigadozó, mulató embertársait csak lelketlen alakoknak látja, akik megszemélyesítik a az emberi civilizációt. Itt is meglátszik, hogy a Lillával való különválásukért nem szerelmét, hanem a törvényt teszi felelőssé.

7.-10. versszak: új emberi tulajdonságokat ismerhetünk meg, a költő levonja végső következtetéseket. A remete szállást keres magának, tudja csak a természet magányában élhet tovább. Csokonai önmagát nem máshoz mint Rousseau mellé emeli, a hasonló számkivetettség miatt. Pokoli iróniaként villan bele az olvasóba az üzenet: az ideális társadalom, abszurd módon csak a természetben az emberek tömege nélkül, csak egyénileg valósítható meg. Az igazi polgár tehát csak a természetben keresendő. A jelen reménytelensége ellenére költő bízik a szebb jövőben. A felvilágosult optimizmus összeforr a jelen pesszimizmusával. A hit zárja le a művet, hogy a távoli jövőben valaki felismeri benne a változás előfutárát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.