A trianoni békeszerződés

Az Osztrák-Magyar Monarchia fennmaradását sokáig az európai hatalmi rend egyik alapkövének tekintették, így a nyugati nagyhatalmak az első világháború kezdetéig (1914-1918) nem kívánták feldarabolni a közép-európai szuperhatalmat.
Azonban a háború után a kisebb-nagyobb antant államok mind sorban álltak a Birodalom területeiért. Ekkor már csak egy cél lebegett a győztesek szeme előtt: bár arról eltérő véleményen voltak, hogy milyen mértékben, de mindenképp szükségét látták a vesztes hatalmak meggyengítésének, úgy, hogy a győztes régi és a megszülető új államok a volt antant országokkal szövetségben körülfogják a volt központi hatalmak romjait. Az 1920-ra viszonylag függetlenné váló Magyar Királyság küldöttsége azonban az 1918 és 1920 közötti politikai káosz miatt, és mert a franciák egy antant-barát szövetségi rendszert kívántak a magyar állam körül létrehozni, nagyon kedvezőtlen körülmények között indult el Franciaországba.
A magyar küldöttséget a nagy tudású, karizmatikus, azonban a Lex Apponyi törvénnyel a tárgyalásokon kissé hiteltelenné váló Apponyi Albert vezette, de sem az ő hosszú, jól felépített beszéde, sem Teleki „vörös térképe” nem érdekelte a nagyhatalmak vezetőit, így jóformán kész tények elé állították a magyar delegációt. A feltételek adottak voltak, a küldöttségnek csupán a békediktátumot kellett aláírnia.
Az akkor már majdnem 1000 éve fennálló magyar állam elvesztette területének több mint kétharmadát (282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent a Magyar Királyság), sok odáig egységes nagytáj (Alföld, Kisalföld stb.) részekre szakadt, így a Kárpát-medence évszázadok óta fennálló etnikai, földrajzi és gazdasági egységét törték meg, szinte figyelembe se véve a valós etnikai határokat.
Az akkori kb. 10 milliós magyarság harmada idegen uralom alá került, színmagyar etnikai tömbök kerültek az állítólagos „nemzetállamok” területére, az anyaországon kívülre. A kissebségbe kerülő magyarság helyzete az új országaikban igen kedvezőtlen volt és a gyenge anyaország nem tudta megfékezni a magyarellenes, rasszista atrocitásokat az elcsatolt területeken. Az megcsonkított országon belül azonban újra a magyarság került többségbe (88%), így a Magyar Királyság, bár középhatalomból kishatalom lett, mégis nemzetállammá vált, ellentétben szomszédjaival. A béke sajnos azonban nem oldott meg semmit, sőt: olaj volt a tűzre.
Az Osztrák-Magyar Monarchia a világháború előtti viszonylag stabil gazdasági egységét, óriási belső piacát is felaprózták, hosszú évekre lehetetlenné téve a fejlődést. Magyarországot elvágták nyersanyag lelőhelyei és erdősségei nagyjától (Kárpátok) megbénítva a nagyrészt feldolgozásra létrejött ipari (és mezőgazdasági) területek, így óriási ipari kapacitás maradt kihasználatlanul. Ez hatványozottan igaz volt a Budapest és a nagyvárosok közötti erőviszonyok felborulására: a korábbi centralizáció rányomta erre, helyzetre is a bélyegét, így a gazdaság (és persze akkor a közlekedés, kultúra stb.) még „Budapest központibb” lett. Ez a folyamat pedig ellehetetlenítette a korábbi gazdasági központokat, a vidéki nagyvárosokat, mert a nyersanyag hiány a lokális sikerágazatok vesztét okozták. S mivel a környező államokkal nem volt jó a viszony, ezért mind politikailag, mind gazdaságilag elszigetelődött az ország, így nyersanyag behozatalra sem számíthatott.
Az árvízvédelem és a vízgazdálkodás is kérdésessé vált, mivel a Kárpát-medence vízgyűjtő terület, de az új dilettáns módon meghúzott államhatárok és az országok közti ellentét miatt nem jött létre egységes vízügyi politika.
További problémát jelentett a mintegy 400 000 fős javarészt értelmiségi magyarság az anyaországba való visszatérése, mivel konkurenciát jelentettek a helyi értelmiségnek, ez egyre inkább erősebb antiszemitizmust váltott ki. A békediktátum alkalmatlanná kívánta tenni a Magyar Királyságot egy újabb háborúra. A hadsereg létszámát 35 000 főre maximalizálták, valamint tiltották a modern fegyvernemek (páncélosok, légierő) használatát. Igyekeztek a győztesek az új kisállamok hadseregbővítését és fejlesztését szorgalmazni, így a békeszerződés utáni magyar hadsereget szomszédjai egyenként is fölülmúlták mind létszámban, mind technológiai fölényben.
A trianoni béke nagyban meghatározta két világháború közti magyar politikát. Szinte mindenki egyetértett a revízió szükségességében (ez elcsatolt területek visszaszerzése), de hogy milyen mértékben, arról már megoszlottak a vélemények.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.