Hunyadi Mátyás külpolitikája

Mátyás külpolitikája merőben eltért apjáétól (Hunyadi János). A törökök ellen defenzív, viszont nyugat fele offenzív külpolitikát folytatott.

A törököket még 1456-ban állította meg Hunyadi János, s így évtizedekig nem is vonultak komoly erőkkel Magyarország ellen, a támadások is csupán a határ menti fosztogatásokban merültek ki.
Mátyás már reálpolitikusként, már korán felismerte a helyzetet: nem lehet széleskörű európai összefogás nélkül levezetni egy nagyobb hadjáratot a Balkánon az Oszmán Birodalom ellen. Ehelyett uralkodásának első évtizedeiben inkább a törökök határ menti kulcsfontosságú várait foglalta el (pl .: Jajca, 1463, Szrebenik 1464). Ám ezek után is próbált a törökök ellen szervezkedni, főleg a pápánál, Velencénél és más itáliai államokban próbált szövetségre lelni. 1476-ra sikerült egy kisebb szövetséget összehozni, így ebben az évben a magyar seregek bevették Szabácsot. 3 év múlva Velence kihátrált a szövetségből, így Magyarország egyedül maradt. 1479-re így az oszmánok, már Erdélyt és a Délvidéket fosztogatták,de végül ha súlyos veszteségek árán is, de Kinizsi Pál és Báthory István Kenyérmezőnél megállította a törököket, sőt a magyarok ellentámadásba mentek át. a harcok lényegi része csak 1483-ra csitult és Mátyás ekkor békét kötött az új szultánnal, II. Bajeziddel. Kisebb portyák azonban továbbra is megmaradtak, de szerencsére a magyar-török kereskedelem is.

Mátyás, megválasztásakor, Podjebrád György cseh király „gyámsága” alá tartozott és szabadon bocsátása ellenében Mátyásnak szorosabbra kellet fűzni a magyar-cseh kapcsolatokat (házasság, szerződés). Azonban a változó körülmények miatt az 1460-as évekre a Magyar és Cseh Királyság kapcsolata elhidegült, mert maga a két uralkodó is eltávolodott, sőt a német-római császár miatt szembe is kerültek. Podjebrát nem támogatta vejét a Frigyes császár ellen, továbbá a cseh fegyveresek gyakran fosztogatta magyar területen. A magyar-cseh viszály békés elrendezését Mátyás volt cseh zsoldos kapitánya is nehezítette, aki embereivel a környéken garázdálkodott (őket Mátyás csak egy év múlva veri le). A viszonyok azonban 1468-ra teljesen megváltoztak: Podjebrád Viktorin hadat üzent a császárnak, és a Szentszék kívánságára Mátyás hadba vonult a csehek ellen.
Hosszú háborúskodást követően Mátyás a cseh katolikusok támogatásával megszerezte Sziléziát, Morvaországot és cseh királlyá is választották. A trónvesztett Podjebrád lengyel segítséget kért a trónért cserébe. Ám 1469-re újra sok minden megváltozott: most a magyar király volt szorult helyzetben és kedvező békeajánlatot kellett tennie a cseheknek és a lengyelekkel is próbált békülni, ám csak elutasítással találkozott. 1471-re meghalt Podjebrád és a nem katolikus rendek Jagelló Ulászlót választották királlyá. Az egymás területein való portyázást követően a felek békét kötött, de ez nem azt jelentette, hogy a lengyeleknek nem fájt a foguk a cseh területekre.

Ez év őszén a lengyelek támadásba lendültek, s Sziléziát két oldalról is támadták. Válaszul Mátyás kapitányait a lengyel területekre küldte el fosztogatni. A béke csak 1479-re született meg kölcsönös kompromisszumokkal, ami meghagyta Csehország megosztottságát. A magyar király nem háborúval, hanem inkább lengyel ellenes szövetségessel (Német Lovagrend) próbálta a lengyeleket elszigetelni.

Már a cseh háborúk alatt szembekerült Mátyás a császárral, mert nem támogatta a magyar királyt, s mert Mátyás a császár ellenségeit segítette, sőt Hunyadi 1477-ben több osztrák települést is elfoglalt. Végül pápai közbenjárásra ismét csak egy ideig-óráig tartó béke született.
A 1479-re ismét beállt a status quo (eredeti állapot) . Bár a császárt támogatták a választó fejedelmek, s Mátyás több államhoz való közeledése is zátonyra futott, de így is a támadás mellett döntött. 1482-ben Mátyás hadvezérei halomra foglalták el Alsó-Ausztria erődjeit és településeit.
Az anyagilag rossz helyzetben lévő Frigyestől 1485-re „Bécsnek büszke várát” is elfoglalták a magyarok. 1487-re Mátyás kezén volt már Bécsújhely is. A nagy sikerek azonban nem hozták meg a nagy áttörést: választófejedelemsége ellenére nem lett német-római császár.

Az egyik legnagyobb magyar király 1490-ben hunyt el, bár hódításai hamar jöttek, a bizonyos „frontokon” elért felemás eredmények és hogy nem maradt hivatalos örököse, a Magyar Királyság gyorsan elvesztette a hódításokat, majd erejét.